Star Orchestra - A ska-reggae legalizálása
Akció!


Az elmúlt egy évben a PASO felelős munkássága a felelőtlenül táncolók egyre nagyobb "halmazokba hajtásá"-t eredményezte. A magyar társadalom meg- érett a ska, bizonyos normák szerinti, kultúrált fogyasztására. Az ország napirendre vette az antifasiszta szkinhead-kulúra dekriminalizálását, de Lajosbácsinak az Akció! riporterének (akinek a Kevés* a zene) a zene, az kevés...

Akció!: Miért van az, hogy itthon a ska zenekarok szövegei alig politikusak? Nektek is talán csak az antirasszista számotok van, amire rá lehet fogni, hogy politikus. Nem mintha ezzel nekem bármi problémám lenne, de külföldön más tendenciákat látok.
Laca: Ez totál jogos kritika, és megkaptuk már mástól is. Ez is azért van, mert nagyon friss még az egész, és idő kell a szövegekhez. Mindenképpen akarunk komoly szövegeket is, amiknek van mondanivalójuk, mert úgy gondoljuk, hogy a szövegeknek fontos szerepük kell, hogy legyen a PASO-ban.
KRSA: Ennek ellenére az aktuálpolitikát nem valószínű, hogy megtalálod majd nálunk, hiszen a hazai helyzet inkább hasonlít a szemétdombon való viaskodásra, azt pedig nem kívánjuk megfesteni. A politikus szövegek inkább mint általános érvényű értékrendbeli dolgok nyilvánulnak meg, mint a kirívó társadalmi egyenlőtlenségek bírálata, vagy a faji alapon való megkülönböztetés totális elvetése.
Zoli: A külföldi tendenciákkal kapcsolatban, ha arra gondolsz, hogy kéne egy kicsit ugatni a Bush kormányzat politikájáról, meg a terrorizmusról akkor szerintem azt nyugodtan ki lehet hagyni. Ami a mi szövegeinket illeti, nekem a Tanya, a Lehettem volna, a Babilon c. számaink (meg még biztos mások is...) is társadalom-kritikusak, ha úgy tetszik politikusak. Én ezt a vonalat szeretem a szövegek tekintetében.
Lipi: A külföldi tendenciákkal kapcsolatban bővebben tájékozódva kiderül, hogy az autentikus ska többnyire apolitikus és direkt módon nem támad.

Akció!: És az oké, hogy egy dalban leszögezitek, hogy antirasszisták vagytok, de ez tettekben nem nyilvánul meg?
Laca: Hogyhogy nem nyilvánul meg tettekben? Számomra a tettek azt a módot jelentik, ahogy az életemet vezetem, és ezt áthatja a rasszizmus teljes elvetése. Amikor a zenekar kiáll a színpadra és elmondja, hogy antirasszista és mindenki nemre és bőrszínre való tekintet nélkül együtt érezze jól magát a koncerten, az igenis "tett". Hogyan lépünk fel a rasszisták ellen? Úgy hogy nem viselkedünk rasszistaként. Ha lesz kifejezetten ilyen rendezvény is, azon szívesen játszunk. Igazából azért van kihangsúlyozva nálunk az antirasszizmus, mert itthon sok ember fejében a ska még mindig a fajgyűlölettel van összemosva, ami egy őrület, mekkora faszság. Mi célul tűztük a zenekar elé, hogy a helyére tegye a stílust itthon.
Zoli: A rasszizmus szerintem hajlam az embernél, és akkor tud bármit is tenni ellene, ha megvizsgálja saját magát ebben a tekintetben. Az antirasszista hozzáállás nem azt jelenti, hogy jól megverjük a rasszistákat. Sokkal inkább magatartási norma, ami akár át is ragadhat másokra, esetleg elgondolkoztathatja őket bizonyos szituációkban.

Akció!: Szerintem nagyon ötletes nevet választottatok magatoknak, abszolút helyén van. De ha már Pannónia, akkor megkérdezem, hogy mit gondoltok a nemzetről? Valós közösség-e ez, vagy ha nem, akkor mi célt szolgálhat?
KRSA: Tudtuk, hogy ez a Pannónia név egy kicsit kockázatos, mert félreértések adódhatnak belőle, hiszen a szó túlságosan is hozzánőtt a fasiszta, illetve a neonáci mozgalmakhoz, de valahol direkt ezért is választottuk, mert úgy gondoltuk, hogy ha ezzel a névvel nyomulunk az antifasiszta, antirasszista szövegekkel, akkor markánsabb módon tudjuk tisztázni ezt az eredendően Jamaicáról származó fekete műfajt a nagyközönség előtt. Másrészt pedig visszásnak éreztük, hogy szélsőséges erők kisajátíthatják ezt a nevet, ezért elhatároztuk, hogy visszavesszük. A nemzet kérdése oly módon fontos számunkra, hogy szeretnénk, ha egy magyar zenekar is felkerülne a nemzetközi "ska-térképre", s büszkék lennénk, ha mi lehetnénk azok.
Zoli: A nemzet kulturális közösség, ami összekapcsol azonos nyelvű, azonos származású embereket. Érdekes egyébként, hogy a Pannónia név hallatán rögtön a nemzet jut eszébe az embereknek, holott Pannóniának semmi köze a magyarokhoz. Annál inkább van a magyar kultúrához, mivel a magyar kultúrára termékenyítőleg hatott annak a földdarabnak a történelme, amelyen a magyarok élnek. Ezeknek a termékeny magyaroknak Janus Pannonius és a Pannónia motorkerékpár után már van egy Pannonia Allstars SKA Orchestrájuk is.
Lipi: Sajnos-hál'istennek az identitástudatom hosszas keresgélés után sem igen találtam. Szerintem a nevünk találó, ami János dicséretére váljon. A nemzet valós közösség, egyfajta rendszer határokkal, igazgatással, nyelvvel és gondolatrendszerrel. Ha ez nem párosul túlzott öntudattal, kiválasztottság-érzéssel és ultrabüszkeséggel, talán még szimpatikusnak is tűnhet (de ez is inkább madártávlatból). Bár dolmányban feszítő, urambátyámmal köszönő honfitársaim megnyilvánulásai sokszor okozták derűs pillanataim, amiért hála nékik.
Vera: Egy "nemzet" minden esetben valós közösség. S ha már a magyar nemzetről beszélünk, azt gondolom, hogy sok mindenben jól és sok mindenben rosszul funkcionál. Ahogy ez egy nemzetnél lenni szokott...

Akció!: A marihuána legyen legális, vagy játsszuk továbbra is azt, hogy az ifjúság fele mindenképp ideális börtöntöltelék?
Laca: Nekem nem szimpatikus, ha füvet (vagy bármilyen más drogot: lágyat, keményet) propagál egy zenekar, mert ez veszélyes dolog szerintem és felelőtlen. Viszont úgy gondolom, hogy egy felnőtt ember azt csinál, amit akar, amíg az a környezetére nem káros. Mi köze az államnak ahhoz, ha én elszívok egy szál füvet?
Zoli: A fű legalizálásához általánosan elfogadott kulturált fogyasztási normáknak kellene létezniük (túl sokan teszik teljesen készre magukat különböző szerekkel ahelyett, hogy mondjuk, beosztanák), de ilyesmi a mi társadalmunkban, ahol az alkoholisták, dohányosok és egyebek száma ilyen magas, nincsen. Személy szerint asszem élvezném, ha legális lenne (és lehet, hogy a fogyasztási szokásaimat is jó irányba befolyásolná), de nem vennék részt a népszerűsítésében.
KRSA: Nem biztos, hogy ez a társadalom megérett már arra, hogy legalizálják a marihuánát. A könnyű drogok fogyasztói pillanatok alatt azoknak a célpontjává válnának, akik a Vörösmarty téren tojásokkal és üvegekkel dobálták meg a tüntetőket, az utcákon elszabadulna a pokol. Amíg nem elég tájékozott a nép, amíg nem tudják, mi a különbség könnyű és kemény drog között, addig nincs sok értelme az ilyen próbálkozásoknak. A másik oldalról pedig, szerintem nem mindenkinek való ez a szer, de ennek biológiai és lélektani okai vannak. Azt azonban, hogy kinek való és kinek nem, mindenkinek magának kell eldöntenie. A szer fogyasztásának dekriminalizálásával, vagyis azzal, hogy emiatt ne kerüljön senki börtönbe, természetesen egyet értek.
Lipi: Mint sok minden másban, ebben is rettenetesen félre van tájékoztatva a lakosság. Patthelyzet alakult ki, mert ez volt a hatalom célja. Üres, tudattalan biorobotokat hamis igazságok fejbesulykolásával a maguk oldalára állítva érték el céljaikat, ezzel lehetetlenné téve azt, hogy mindenki a saját belátása szerint tegyen. Propagandájuk, büntetésük, félelemkeltésük célja nem más, mint az egyén halmazokba hajtása, s így megfosztva perspektíváitól, lehetetlenné téve önálló választási lehetőségét, egyéntelenít. A PASO nem propagál, nem buzdít fogyasztásra. Talán majd az idő előrehaladtával, saját merevségük alatt összeroppanva ez ügyben is kialakulhat egy egészségesebb állapot.

Akció!: A ska alapjában véve vidám zene. Ilyen vidámnak látjátok a környező világot is?
Lipi: A Ska alapjában véve nem vidám zenei műfaj. 1962-ben Jamaicában nem volt igazán vidám a hangulat (előtte sem és utána sem...). Ekkor kiáltották ki a ska zenét Jamaica népzenéjének. Az erőteljes rithm'n blues és a soul lüktetése inkább a hétköznapi problémák és a nyomor hangulatát tükrözi. A nyomor-humor európai újraértelmezésében és a hibrid ska zenék hangszerelésében már borongós monotonitása (fekete zene) ritkán jellemző. Szövegvilága sem a feltétlen vidámságra utal. Európai embernek nehezen érthető az autentikus ska zenében rejlő fonák humor. Mi sem pokol-perspektívából látjuk a világot, de a "napsugár-reggi" sem a mi asztalunk.

Lajosbácsi