|
Sikerült belepiszkálnunk
a gépezetbe 2006. május 16. - index.hu |
|
Gondoltad volna, hogy három év alatt az egyik nagyszínpadra kerültök a Szigeten?Nem, mint ahogy azt sem, hogy jó egy évvel az indulásunk után már megtöltjük a Szigeten a Wan2 sátrat, sőt a következő évben már be sem férnek az emberek... De a lehetőség tulajdonképpen benne volt, mert azt tapasztaltuk, hogy ez a zene csak azért nem volt népszerűbb, mert az emberek nem ismerték. Eddig akárhová mentünk, pozitív volt a fogadtatása a dolognak. Mindenesetre nagy megtiszteltetés, hogy a világzenein játszunk, ott, ahol a jamaikai legenda, a Skatalites is tiszteletét tette. Azért is örülünk különösen a dolognak, mert ez a színpad szól a legjobban a Szigeten, ami nekünk nagyon fontos. Az újabb számaink egyre inkább követik a tradicionális karibi hangzást, illetve elkalandoznak a jazz, vagy a világzene irányába, ennek ellenére szerintem még mindig ki fogunk lógni a profilból egy kicsit. Igen, változott a stílusotok.Alapvetően az volt a cél, hogy tradicionális skát játsszunk, de az elején még azért jó néhány más hatás is érződött a zenénken, 2tone ska, reggae, pop, rock, dub. Ezek némelyike még most is megtalálható nálunk, de már nem annyira számon belül, hanem külön dalokban. Inkább annyi változott, hogy kezdtük még jobban megérteni a jamaikai zenéket, nézegettünk kicsit későbbi hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji dirty reggae, reggae-funk és rocksteady dalokat is, és az új eszköztárral kerültünk közelebb célunkhoz. Ennek ellenére balkáni vagy kelet-európai életérzés mindig is lesz a számainkban, a becsempészett dallamvilág és a magyar szöveg miatt, amit tudatosan hangsúlyozunk is, hisz ez adja a PASO egyedi jellegét. Mi lehet az oka annak, hogy a ska és a reggae egyre népszerűbb Magyarországon?
A dancehall popzenei térnyerése megnyitotta a kapukat a reggae és a ska
zenekarok előtt is. Sean Paul meghozta az áttörést, és ennek nyomán
újra figyelem irányul Jamaika szigetére és zenei kultúrájára. Ennek
hatására Nyugat-Európában is óriási reggae-robbanás zajlik, a
németeknél slágerlistásak a reggae-előadók, szupersztárrá vált
Gentleman és a Seeed. Minden újra érdekessé vált, ami kötődik a
szigethez, így az eredeti, jamaikai ska is. Most főleg a ska-jazz és a
tradicionális vonal erősödik, de persze korántsem annyira, mint a
dancehall vagy a reggae. Ezeket a trendeket követi valamelyest
Magyarország is, mint mindig, pár évvel lemaradva. Nemrég jelent meg lemezetek, milyen a fogadtatás?Eddig egy kivételével csak jó kritikákat kapott a zenei újságíróktól is, és ami a legfontosabb: a rajongói visszajelzések azt mutatják, hogy tetszik az embereknek a lemez. A közönség számára a demóról, az élő albumról, illetve a koncertekről a dalok 70-80 százaléka már ismert lehetett, nagy meglepetést vagy csalódást tehát nem okozhattunk, de a lemez hangzásában jobban közelít a tradicionális világhoz, mint a korábbiakban. Sokaknak így jobban tetszik, de volt olyan, akinek még koszosabb hangzás is elfért volna, és persze olyanok is akadtak, akik a régebbi hangvételt sírták vissza. A külföldi visszajelzések szintén nagyon jók, bár eddig még kevesebbet kaptunk, mint itthonról, de azokkal elégedettek lehetünk. Itthon egész szépen fogy a lemez, az amerikai és az európai eladásokról még nem sokat tudunk. A műfaj legnagyobbjait hoztátok el Magyarországra. Mivel lehet idecsábítani olyan neveket, mint a Toasters, a New York Ska-Jazz Ensemble vagy a Bad Manners? Néha
igen komoly erőfeszítéssel járnak ezek a dolgok, a legtöbb esetben a
rendezvények teljes anyagi felelőssége rajtunk van. Volt már olyan is,
hogy megállt a lábán a rendezvény, de sajnos ez nagyon ritka kivétel,
ugyanis a külföldi zenekarok gázsijai és a magyar fizetőképes kereslet
nincs összehangolva. Pedig még így is messze jobb kondíciókkal tudunk
elhozni egy zenekart, mint egy nyugati szervező, mert a zenekarok jó
fejek, kíváncsiak, és figyelembe veszik az adottságainkat. Megteszünk
mindent, amit tudunk, mert egyfajta missziónak fogjuk fel, hogy ide
tudjuk csábítani kedvenceinket. Tervek a közeljövőre? Klip? Turné?A Budapest Ska Mood lemezbemutató turnéja már javában zajlik, nemrég voltunk egy rövidebb német-osztrák-dán turnén a 2tone skában utazó, angol Squid 58-cal és a német Baboonzzal. Április végén Prágában játszottunk, hogy a cseheknél is bemutassuk a lemezt, most éppen lélegzetvételnyi szünetet tartunk, hogy méltóképpen meg tudjuk ünnepelni harmadik születésnapunkat május 19-én, az A38 Hajón. A nyári fesztiválokon (Mezőtúr, Hegyalja, Volt, EFOTT, LB Reggae Camp, Művészetek Völgye, Sziget, Kotta, Fesztergom) is jelen leszünk, néhány külföldin is, és természetesen idén is megrendezzük nyári skatáborunkat, a Skalandot. -Borovitz Tamás- |